Lőw Andrea

Személyes élményeim vittek arra az útra, hogy segítsek, minden olyan nő társamnak, akik szeretnének változtatni, de nem találták még meg a megfelelő eszközt hozzá. Hosszú utat jártam be, rengeteg tapasztalat és fájdalmas küzdelem van a hátam mögött, de végül elértem a célom. Szeretnék pozitív példaként szolgálni azoknak, akik úgy érzik elfogyott az akaratuk, kitartásuk, motivációjuk és megmutatni egy olyan utat, amit még nem próbáltak. Senki sincs egyedül, van kiút és van megoldás. Nem kell éveket várnunk, itt a megoldás. Gyertek el és legyünk újra jól a saját bőrünkben! Velem biztosan találkoztok és segítek mindenben.

A SPORT ÉS ÉN

Rendkívül aktív gyerek voltam, először atletizáltam, majd 10 éves koromtól már kézilabdáztam, végül 15 voltam, amikor NB1-es játékos lettem. Amikor a válogatottba kerültem Löwke-ként kezdtek el hívni a csapattársaim, ami azóta is rajtam maradt. Szeretem ezt a becenevet, innen a névválasztás is.

Az összes korosztályos válogatottban csapatkapitányként funkcionáltam, a csapatunk többszörös bajnokok ligája győztes volt, ami igazi kuriózumnak számított akkoriban.  2000-ben meg is kaptam az év játékosa díjat, 2005-ben pedig EHF-kupát nyertünk a csapattal, amikre a mai napig rendkívül büszke vagyok. A Vasas és a Cornexi után a kézilabda külföldre szólított, először Izlandra majd Franciaországba költöztem, amit nagyon élveztem. Otthonunkat már itt rendeztük be férjemmel és nagyobbik fiunkkal Magyarországon.

46 KILÓ SÚLYFELESLEGGEL MAGAMON

Kisebbik fiunk érkezésére több, mint 6 évet vártunk. Hosszú és rögös út következett, 3 inszeminációval, 4 vetéléssel, útközben kiderült kromoszómahibával, hormonkezelésekkel, stimulációkkal és végül a lombikkal. A boldogságunk határtalan volt, hiszen végre megszületett várva várt második fiunk, ám az ezt megelőző időszak sem lelkileg, sem pedig fizikailag nem volt számomra egyszerű.I

A lombik és a terhesség alatt 46 kiló súlyfelesleg rakódott rám, ami rendkívül rosszul érintett, hiszen világéletemben sportoltam. Sokat küzdöttem azért, hogy visszanyerjem azt a testet, amiben jól érzem magam és visszaköszönjön a tükörből az a nő, akit én is ismerek. Ahogy a sportban úgy a magánéletemben is a kitartás és a szenvedély vezérelt, sosem adtam fel, mindig egy cél lebegett a szemem előtt. Számos edzésformát kipróbáltam, ám egyik sem hozott tartós megoldást.

TALÁLKOZÁS A MEGFELELŐ ORVOSSAL

Orvostól- orvosig jártam, teljesen kétségbe voltam esve, pánik rohamaim lettek. Számos konzultáción, vizsgálaton, laboron, 160 grammos és egyéb javasolt diétán voltam már túl. Heti 8-szor edzettem, kimértem az ételeket, de semmi sem hozott változást, úgy tűnt senki sem fog tudni nekem valóban segíteni. Aztán egy napon rátaláltam Dr. Kurucsai Gábor belgyógyászra és kételkedve besétáltam a rendelőjébe (aznap már a másodikba), azzal a kéréssel, hogy ha nem tud érdemben segíteni, kérem ne rabolja az időmet! Bele voltam már fáradva a sikertelen próbálkozásokba és a pénznyelő kúrákba. Gábor mosolyra húzta a száját és elindult a közös munka. Rögtön láttam a hozzáállásán, a viselkedésén és a habitusán, hogy ez most másként fog alakulni. Így is lett, végre jó kezekben voltam.

EGYEDÜLÁLLÓ MÉRÉS ÉS KEZELÉS

A doktor úr olyan sejtenergetikai egyedülálló mérést dolgozott ki, mellyel a szervezet egészét vizsgálja. Rájött, hogy az egyéni életvitel okozta negatív hatások pontosabban felmérhetők így és egyéni elemzéssel a megoldás is pontosítható. A terheléssel járó vizsgálat során kielemezte a saját, egyéni eredményeimet és annak alapján, alakította ki az étkezésem, mozgásom, ébredés utáni rutinjaimat pl.: kávé fogyasztás

SZIA ANDI ÚJRA!

Hatalmas meglepetésemre pár hónapon belül visszanyertem a régi formám. Nem kellett közben feladnom semmit, nem járt igazán áldozattal. Végre újra önmagam lehetek, az energikus, régi Andi. Ami pedig az egyik legfontosabb szempont a mai világban: újra mindenre jut elegendő időm, hiszen a rengeteg edzés minden szabad percemet és energiámat elvette.

Meggyőződésem, hogy csak a jó irányt kell megtalálnunk ahhoz, hogy egyensúlyban legyünk önmagunkkal a mozgás és a táplálkozás szintjén, ám ezt mindenkinek egyénre szabva kell meghatározni. A divatos diéták és a rapid csodakúrák világában ez az út sajnos nagyon hosszúra és fáradtságosra nyúlik. Én végig jártam mindet, de neked nem kell! Segítek a tiédet lerövidíteni!

INFRASLIMX STÚDIÓ és LÖWKE MEDIC SZALONOK

Közben megnyitottam Infraslimx stúdiómat és Löwke Medic szalonomat Budapesten, hiszen amellett, hogy számomra ez a mozgásforma hozta meg a régvárt eredményt, bele is szerettem az edzésekbe. A kézilabda után az első sport, amit ugyanolyan elánnal és élvezettel tudok csinálni. Mellette pedig annyi hasznos hatása van, hogy semmire nem cserélném fel. Őszintén hiszek benne, hiszen én vagyok a leghitelesebb példa arra, hogy valóban segít.